Sziasztok 6 komi <3
Justin úgy látta,hogy most már elég lesz ,így derekamnál fogva hátrébb húzott Lizzt pedig Ryan fogta le és pont jókor mert belépett a matek tanár.
-Gyerekek ma minden második ember ír egy 3 perces röpdolgozatot.*Csak ne én legyek a második*
Alig tanultam matekra ,na jó vicc volt mióta suli van kb 1 hete semmit nem tanultam,nem volt időm.
(ma péntek van.)
és az a durva ,hogy tavalyi ismétlésből már a második órán írat.
Reménykedtem benne ,hogy névsor szerint megyünk ,mert akkor pont kiesek ,de persze padsor szerint mentünk.Ugye Hanna most már előttem Bieber pedig mögöttem ül ,szóval vagy csak én írok vagy ők mindketten.És hál' az istennek én nem írtam ,de a kép béna mind sőt szegény Ryan is.
¤¤¤¤
Mire kijöttünk matekról az osztály fele kikészült.
Hanna azt mondta ,hogy tuti karó lesz,Just pedig azt mondta idézem:"Majd délután kilopom a tanáriból".Hát ja ő nem aggódik 1-2 egyes miatt.A következő óra tesi volt mi meglepő, heti öt tesink van de egy ebből ilyen tánc féleség és ma pont az lesz.Bementem a szertárba a tanár nőhöz ,hogy fáj a hasam és rögtön mondta ,hogy üljek le,az ilyen kifogásokat mindig beveszik.Épp leültem amikor a másik 2 osztály is bejött a terembe majd az öltözőbe.Gondolat menetemből Bieber ébresztett fel aki leült elém a kispadra.
-Mi az Baba?
-Semmi csak bambulok ,nincs kedvem most táncolni..
-Akkor szurkolj. -Neked minek ,mindig profi vagy.
-Nem baj.
Nyomott egy puszit a számra ,majd felállt.De bár ne tette volna.Rögtön észrevették a lányok és hát Justin atléta nélkül bőr gatyában és fehér suprában elég nagy durranás a lányok körében.Előjött a féltékeny énem ami elég ritka és bár egy hete még gyűlöltem valami megváltozott.Lehet az ,hogy Hanna elmondása alapján velem teljesen másképp viselkedett már az elejétől és törődött velem ,nem próbált meg rögtön lefektetni mint másokat.Miután elmondta a történetet amikor barátok voltunk rögtön értettem mindent.Még magamnak sem vallottam be de elő perctől tetszett és jó érzés volt vele flegmázni és úgy tenni mint akit nem érdekel.És beleszerettem ez alatt ez egy hét alatt.
De Juss ugyan olyan mint volt flegma és beképzelt kivéve velem ,velem kedves és aranyos.Nem is
tudom ,hogy tud ilyen ellentétesen viselkedni.Észrevettem ,hogy Lizz egyfolytába nyáladzik.Bementem az öltözőbe a cuccomhoz,amit Amúgy magammal hoztam.Na jó inkább berontottam.Hanna és még kb 5osztálytrsam ült bent.Kirángattam a fekete cica nacim a pink suprám és a mentazöld atlétám a táskámból majd magamra húztam.

-Na ,hogy múlt el ilyen gyorsan a has fájásod?
-Felidegesített az a sok ribanc.
-uhú valaki de féltékeny.
-Nem vagyok az.
-Dehogynem.
-Na jó Hann én megyek,majd gyere ki.
-jó megyek mindjárt.
Amúgy az a pár csaj is oda van Jussért csak ők a csöndesebb fajtához tartoznak.
Odarohantam Justinhoz és átkaroltam nyakát majd apró csókot nyomtam puha ajkára.Persze a lányok rögtön felháborodtak ,hogy Juss már nem foglalkozik velük ,hát ez van.
-Már nem vagy rosszul ?-suttogta,miközben karja a derekamon pihent.
-Megláttam a lányokat és jobban lettem.
-Soha nem érhetnek a nyomodba.-nyomott egy puszit az arcomra.
-Mégis lefeküdtél velük.
-Á tudod mit hagyjuk jó?!
Elengedte a derekam és az ajtó felé rohant.Már a cucca is nála volt.
-Most mi bajod?-Ordítottam utána miközben becsapta a terem ajtaját.
Vissza rohantam felkaptam a cuccom az öltözőből és utána mentem.
Mire utolértem már beült a kocsiba és a motort készűlt beindítani.Úgyhogy gyorsan bepattantam melle.
-Most mi bajod?
-Az ,hogy tudod miért csináltam ,mert valaki összetörte a szívem.
-Sajnálom,de megvoltak nem ?
-Meg csak Lizz nem.
-Grat.
-Sajnálom Baba,de ugye tudod,hogy csak téged szeretlek.?
-igen.
-Nekem már nincs kedvem visszamenni.
-Nekem se.
••••
Elmentünk Biebshez .Felszaladtam összeszedtem a cuccom majd visszapattantam a kocsiba.
Tizenöt perc kocsikázás után odaértünk hozzánk.Lizz most ugye nincs itthon úgyhogy végre hazajohettem.Kinyitottam az ajtót ,leöltöztünk majd bedobtam a szobámba a cuccom.Közbe Biebs leült a nappaliba.
-Kérsz valamit inni?
-igen egy pohár juice jól esne.
-maris hozom.
-egy igazi pincérnő veszett el benned.
-hahha.
Letettem elé a narancs levet majd én is leültem.Gyorsan lehúztuk majd Justin megszólalt.
-Menjünk valamerre ?
-Aha úgyis unatkozok
-jó akkor moziba megyünk.
-nekem oké.Pill hozom a tálcám.
-Ugye ezt nem gondoltad komolyan?!
-De ,miért?
-Azonnal gyere le.
-jó.
Lekullogtam a lépcsőn majd visszavettem a cipőm.Jus pont nyitotta az ajtót mikor csöngettek.Lefehéredett ajjaj.
-Kinéztem az ajtó mogul ,és én is lefehéredtem.
-Pattie,anya,Amanda(Liz anyja)mit kerestek itt?!!
-Szia kicsim megkerestünk titeket.
-De anya nem akarok veled beszélni jól el vagyok én itt nélküled is.
-Persze azt látom még csak 9 óra de már lógsz a suliból.
-Na és? rosszul voltam. El voltam nélküled a továbbiakban is elleszek.
-Justin nem hiányoztam?
-Nem anya ,de most nekünk mennünk kell.Majd Jus megfogta a karom és kihúzott az ajtón.
Beültünk a kocsiba majd otthagytuk őket a zárat bentről elfordítottam így bemenni nem tudnak a kisebb kapunk meg ha kijönnek kintről már nem nyitható.
Telefonom pittyegésére lettem figyelmes aztán rájöttem ,hogy Justiné volt.

-Na ki írt?
-Változott a terv,Jason most írt ,hogy megérkezett a szállítmány.
-Milyen szállitmány?
-Majd meglátod.
Hirtelen befordult egy mellékutcába(majdnem kiestem a kocsiból) es a varos elhagyatott része fele vettük az irányt.Hirtelen a szeme megint lila lett pedig már pár napja nem láttam ,hogy változott volna.
-Baj van Jus?
-Majdnem lebuktak Jasonék.
-Az gaz.Amúgy ,hogy van időd suliba járni?
-Apám az igazgató simán elenged.
Meg se kell kérdeznem.
Mire a beszélgetést befejeztük mar egy erdő szélén voltunk.Justin leállitotta a kocsit majd mind a ketten kiszálltunk.Rá fogtam a kezére majd elindultunk,igazából nem is tudom hova.Bementünk egy pinceszerű épületbe az erdő közepén ,mikor beértünk Justin bezárta a bejárati ajtót.Ekkor a padló megmozdult és az alsó tolóajtó ami a talpunk alatt volt kinyílt majd lementünk a lépcsőn.Kicsit beparáztam azért a barátomnak titkos lejárója van a föld alá ,maffia vezér ,á nincs is miét paráznom végül is ez normális :D.Leértünk a lépcsőn egy hatalmas házba.Pontosabban egy nappaliba értünk ahol körülbelül 10-15 ember ült köztük Justin sulis haverjai is és egy jó pár jóval idősebb férfi és egy pár velünk egy idős lány.Most jött az amire nem számítottam Justin elengedte a kezem és elordította magát.
-Mi a szart csináltatok ,hogy majdnem lebuktatok!?
-Justin mi sajnáljuk.
-Greg te innentől kezdve ne merj így szólítani!Baszdmeg azt mondtad megcsinálod.
-Tudom és sajnálom.
-Még egy ilyen és ne akard tudni mi fog történni.
Na jó itt beparáztam mert juss felhúzta az oldalán a pisztolyt gondolom értitek.
¤¤¤¤
Miután hazaértünk (16:12) gyorsan lefürödtem és lepihentem a nappaliba.Végül nem mentünk a "megbeszélés" után sehova csak Justin kidobott itthon.Megtudtam ,hogy a szállítmány drogok és fegyverek halmaza volt...
Ajtó csapódás zavarta meg a gondolat menetem szóval Liz hazajött.Bement a konyhába így utána mentem.
-Lizzy beszélhetünk?
-Mondd.
-Sajnálom ezt az egészet ,hogy egy hete van suli ,de belőlünk akik már testvérek szinte fogadott ellenségek lettek én nem akarok így élni.Sajnálom ,hogy Jus velem van amikor neked tetszik ,de igazán tudhattad volna ,hogy miért van ,mert veled ellentétben én nem tudtam semmiről.
-Igazad van és én is sajnálom ,hogy nem mondtam semmit ,de úgy gondoltam ez Jussra és rád tartozik.És először le se esett ki ő.És azt is sajnálom ,hogy összevesztünk én se akarok így élni.
-Megbocsájtasz?
-Meg.
-Köszönöm,még egy dolog ne stíröld a palim tesi órán.:D
-Jó majd leszokok róla :D
¤¤¤
3 hét telt el azóta ,hogy kibékültem Lizzyvel és azóta ismét mindenhova együtt megyünk,és elfogadta ,hogy Jussal vagyok.Nagy csoda történt ,de még Bettivel Jus volt nőjével is jóba vagyok.Hanna pedig összejött Jus haverjával Zackkel úgyhogy dúl a love de ugyanolyan jóba vagyunk.
Tegnap ott aludtam Justinnál és megtörtént...Mielőtt átmentem Justinhoz elmentem Bettivel vásárolni mert Lizzy az anyjához ment tudjátok itt voltak kb egy hónapja ,én anyával nem beszélek és Juss se az övével.Gondolataimból a csengő ébresztett ki ,de Lizz gyorsabb volt mint én.Gyorsan lehúztam a maradék kávém ,majd Lizz elbúcsúzott tőlem mert értem jön Justin ő meg mondta ,hogy elsétál.
Már 10 perces késésbe vagyok Justin sehol és a telefont nem veszi fel.Gyorsan elindultam gyalog 10 perc alatt beértem még pont 5 perc volt csengetésig mikor Justin visszahívott.
-Szia miért nem jöttél értem?
-Miért kellett volna?
-Hát igen azt mondtad jössz értem.
-Jaj tudhattad volna ,hogy ha megleszel már nem kelessz.
becsengőkor Justin hirtelen berontotta folyosóra megfogta a karom mert még kint álltam és kihúzott a hátsó udvarba,szeme vöröslött a telefon beszélgetés után nagyon féltem tőle és a szeme..Elengedte a kezem majd hátrált 10 lépést és olyan történ ami csak a filmekbe van.....

Ez nagyon jó😱
VálaszTörlésMinel elobb a kovit😍
Igy
VálaszTörlésIs
VálaszTörlésJo lesz
VálaszTörlésA
VálaszTörlés6 komii😄😄😊
VálaszTörlésCsak mert mar nagyon nagyon várom a kövit😋😊😊❤️
bocsi ez csak 1 :D
VálaszTörlésNagyon jo😍 siess
VálaszTörlésNagyon tetszik.Sieess!!! :*
VálaszTörlésKöviiii
VálaszTörlésNagyon jo😍
VálaszTörlésSiess
VálaszTörlésSiess a következővel
VálaszTörlésUramatyam *-* nagyon jo lett de mikor lesz mar uj resz??? :)
VálaszTörlés